Ugrás a tartalomra

A következő előadáshoz fentebb tartunk a domboldalon, a fák között egy tisztás felé! Homokozó óvodás korú gyerekek elmélyült játékát, civakodását látjuk, amely fokozatosan vezet a vad, durva verekedésig, majd egy külső erő ( szépen mozgó táncosnő ) szétrúgja a homokozót, és átmegyünk a felnőttek világába, ahol párhuzamosan ugyanígy történnek a civakodások, egészen a kegyetlenségig, emberölésig. A sok durvaság, vérfolyam már érezteti is, hogy Shakespeare egy korai drámáját látjuk, a Titus Andronicust. Értelmetlen harcok, hatalmi vágyak, gyűlölet, félelem, kínzások, elembertelenedés. Hogyan és miért működik? Mi teszi az embert embertelenné? Milyen világ az, ahol az élet tisztelete nem számít? A mozgás- és táncszínház eszközeivel ezekről a problémákról láttunk egy feszült, izgalmas, szenvedélyes előadást! Mindig csodálom a mozgásszínházi rendezőket, akik egy hét alatt próbálnak mozgásos alapokat elsajátíttatni, megtanítani, és még nézhető produkciót is létrehozni! Kik ne tudnák ezt jobban, mint Barna Lilla és Hojsza Heni, akik a fizikai színház minden csínját-bínját évek óta tanulják, most már egyetemi szinten. Testtudat, fizikai állóképesség, alaptechnikák, sok gyakorlás, és aztán lehet ebből színházat is csinálni! Őrült sok munka lehet a most látott kb. 20 perces előadás mögött, ezt a játszók is igazolhatják! De nagyon akartak tanulni, nagyon akartak színházat csinálni, s ezért sikerülhetett szép pillanatokat megmutatni! Szép volt rögtön a homokozós kép, az egyéniségek felmutatása, illetve a kapcsolódások játéka! Pontosan koreografált játék, mindenki tudja a dolgát, és még az arc, tekintet is belesimul a játékba! Szép volt a csábítás-jelenet, a háttérben a fákkal való játék ráerősített az üzenetre! Erősen és szintén pontos mozgással működött az evések-jelenete, a testi szenvedések, kínok ábrázolása! Titus Andronicus története már nem is annyira érdekelt, sokkal inkább a mozgásszínház működése, ember és ember viszonya, a pontos és erőteljes együttjátszás, a tökéletes koreográfia, amelybe jól beleépültek a fák, a homokozó, az avar, még a fények is! Külön kiemelném a tárgyak, homokozójátékok kreatív használatát, a kitűnő zenét és a jelmezeket, és az egész előadás feszes ritmusát is! Egység, összhang, pontosság, szenvedély! Igazán színházi élményben volt részünk!

titus1
titus2
titus3
tituscsoport

Előadás Éve