Ugrás a tartalomra

TÁBOR TÉMÁJA

Közép-Európai idő szerint 2019. 08. 11-én az esti órákban éri el a földet az a sejtelmes objektum, amit egyelőre a csillagászoknak nem sikerült azonosítania. Nem lehet tudni azt sem, hogy az atmoszférát elérve a tárgy darabjaira hullik és elég, vagy sűrűsége miatt eléri a föld felszínét. Egy biztos, amióta észlelték, folyamatosan közeledik a föld felé, és biztosan keresztezi bolygónk pályáját. Sokan világ végét emlegetnek, apokalipszist, ám bátor és képzett kutatók egy csapata elhatározta, hogy aznap este közvetlen a helyszínen készíti elő a terepet és várja meg az esetleges becsapódást. Aggodalomra ad az is okot, hogy a közeledő objektum megzavarta a műholdakat és egy furcsa frekvenciát bocsát ki magából. Nem lehet tudni, hogy ez egy üzenet, vagy egyszerűen a több ezer éves intergalaktikus sodródás eredménye.

Az egyik vezető kutató kijelentette: „ Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lakosság biztosnágban érezhesse magát. Lezárjuk a környéket, és minden esetleges kémiai vagy biológiai eseményre felkészülünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy az esély meg van rá, hogy idegen létformával fogunk találkozni. De aggodalomra semmi ok, a helyzet urai vagyunk.”

A kutatást szervezők, várják minden kalandor és kutató jelentkezését a felfedező csapatba. A részvétel egy feltétellel valósulhat meg. A jelentkező rendelkezik aktív életbiztosítással.

Időpont:

2019.08.11-18-ig

Jelentkezési Határidő

2019.06.25.

Helyszín:

Parádfürdő

A Kutatás vezetői:

Hojsza Henrietta, Varga Bori, Barna Lilla, Mészöly Anna, Bata Éva, Bárnai Péter, Konfár Erik, Feczesin Kristóf, Drozdik Bianka, Kecskés Dóra, Tóth Attila, Fodor Dávid, Sárosi Gábor, Szappanos Janka, Rácz Ancsi, Papp Zsófia

ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ

Tábor ideje: 2019.08.11-18.

  • Indulás: Kecskeméti Ifjúsági Otthon elől kb. 8 órakor
  • Érkezés: Kecskeméti Ifjúsági Otthon elé kb. 16 órakor

Tábor helyszíne:

  • Kecskeméti Ifjúsági Otthon Parádfürdői Ifjúsági Tábora és Erdei Iskolája3240 Parád, Bányalaposi u.

A tábor évek óta a Kecskeméti Ifjúsági Otthon parádfürdői táborában kerül megszervezésre.

TERKEP

A tábor felépítését tekintve több területet és épületet foglal magába;

  • Egy kis magaslaton található az Agora, mely a tábor során a fórumoknak, illetve a közös reggelinek ad helyet.
  • Kicsit lejjebb található az Étkező, mely az ebédek és vacsorák színtere
  • A diákok 6-8 férőhelyes faházakban szállnak meg, melyek emeletes ágyakkal, tároló szekrényekkel vannak felszerelve. Emellett minden ház rendelkezik egy kis terasszal, amely a napi élmények megosztásának, az esti gitározásoknak és közös énekléseknek ad helyszínt.
  • Az egyik, talán legfontosabb helyszíne a tábornak a focipálya, mely a megérkezéstől égészen a hazaindulásig központi szerepet tölt be a táborban. A megérkezést követően itt tudják meg a gyerekek, hogy melyik rendezőhöz kerültek és kik lesznek a csapattársaik. Emellett minden este a focipályán összegyűlnek a csapatok és esti játékok keretében mérik össze színészi képességeiket és tudásukat. A tábor utolsó napján, a premiereket követően itt, a focipályán összegezzük a tábort, az élményeket, a tapasztalatokat, és egy nagy kört alkotva búcsúztatjuk el a tábort.
  • Az elmúlt években szintén központi hellyé vált a fürdőhelyiség5. Nagy előszeretettel zengetik a fiú táborozók csodás hangjukat a zuhanyrózsa alatt állva.

A tábor napirendje:

  • 7.00-7.30. ébresztés
  • 7.30-8.00 reggeli torna
  • 8.00-9.00 reggeli
  • 9.00-12.30 próba
  • 12.30-13.30 ebéd
  • 13.30-15.30 délutáni pihenő
  • 15.30-18.30 próba
  • 18.30-19.30 vacsora
  • 19.30-21.30 próba
  • 21.30-22.30 esti játék

A tábor ára

Alapcsomag: 52.000 Ft, mely az alábbiakat tartalmazza;

  • tábor bérleti díja
  • buszbérlés díja
  • benzinköltség
  • napi 3x-i étkezés (2 meleg étkezés)
  • IFA (6 éjszakára)
  • előadásokhoz szükséges kellékek költsége
  • tábor rezsiköltsége
  • egész napos szakmai foglalkozás

Fontos megemlíteni, hogy a tábor szervezői, a csoportok rendezői nem kapnak juttatást a heti munkájukért!

A részvételi díjat befizetők a díj összegével a Való-Színű Kulturális és Ifjúsági Egyesület tevékenységét támogatják.

A 2019-es diák minimálbér 857 Ft/ óra. A tábor ára 61 óra munkával megszerezhető. Ez az óraszám napi 6 óra munkával 10 nap alatt teljesíthető, ez kevesebb, mint 1 hónap munka. 

Szemléltetésként egy példa:

A 2019-es Balaton Soundon 1 napos részvétel az alábbi költségekkel járhat:

  • Belépőjegy: 21.000 Ft
  • Vonatjegy: 5.000 Ft
  • Étkezés, szállás: 12.000 Ft             
  • Egyéb: 5.000 Ft
  • Összesen: 43.000 Ft

Diákmunka ajánlatok elérhetőek az alábbi weboldalakon:

Prohuman kecskeméti irodájában a PASZTOS jelentkezők kiemelten lesznek kezelve. Keressétek Tóth Ákos Károlyt, aki mindent megtesz azért, hogy a tábor árát megtudjátok kereseni. Mi pedig ezúton köszönjük neki a segítséget!