Ugrás a tartalomra

Esteledik. Ivanics Tamás invitálására, elindulunk az erdőbe. Ilyenkor látja az ember, milyen is az igazi sötétség! Zseblámpák imbolygó fényénél próbálunk biztos talajt keresni a lábunk alá, a beszélgetésünk egyre halkul, majd belépve a játéktérbe, teljesen el is csöndesedünk.

Citeraszó ismerős hangja űzi a félelmet, bár körbenézve még így is bátortalanul ülünk le a kijelölt helyre. Homályos fényben szinte a fejünket súroló pókhálóval teleszőtt hegyoldalban vagyunk. Sajnos, a lejtőre kell ülni, a játszók vannak fentebb, ezért hamarosan fel is áll mindenki, hogy jobban lásson! Nem véletlen, hogy a görögök óta úgy használjuk a színházat, hogy fentről nézünk lefelé, és nem fordítva, ez itt sem akar működni! Nagyon kell ügyeskedni annak, aki mindent látni akar. Úgy érzem, minden igyekezetem ellenére, néhány fontos momentumról lemaradtam az est folyamán, bár így is egy különleges, furcsa, álomszerű élményt kaptam. Az előadás „Az aranyat fonó lány” című észt népmese alapján készült, de a hely szelleme és a rendezők olvasata kissé átváltoztatta a történetet. Szerintem, mindenképpen az előadás javára! Amint a nézők nagy nehezen leültek, vagy egy bizonyos helyen megálltak, hangokra leszünk figyelmesek. A pókháló szerű képződményt három fehér kendővel bekötött fejű lány szövögeti, mintha az idők kezdete óta tennék ezt, és mintha az idők végezetéig ez lenne a dolguk. Pedig húsvér embereknek tűnnek, akik a hálószövés mesterségét éppen a legkisebb lánykának magyarázzák, megszidva ügyetlenségéért. Majd elunják a munkát, és a kislányok kedvelt játékát kezdik el játszani, a fonalat két kézzel ügyesen fordítgató, átadós-átvevős játékot, amikor valami ijesztő hangtól megrémülnek, és reszketve bújnak el. Valaki tehát felügyeli őket, valaki parancsára folyik itt ez a munka. A lányok nem szabadok. Foglyok. Állatkoponyák kézre húzott bábként, egybe fonódó testként kúsznak a légben. Nagyon szép összmunka révén, több színész egyforma kígyózó mozgása teszi olyanná, mintha egy sokfejű/koponyájú szörnyeteg közeledne, és fenyítené a lányokat. Nem véletlen a kitűnő bábmozgatás és a testtel való pontos játék, hiszen a rendezők bábszínészek! Spiegl Anna és Ivanics Tamás egy osztályba jártak a Színművészeti Egyetemen, és most ez az első rendezésük itt a PASZTon. Rendezőtársuk még Kara Dávid, aki képzőművészként csodálatos és döbbenetes fényeket varázsol az erdőbe! Jó ez a triász, érzem, hogy mind a hárman erős képi világgal, különleges metaforákkal, hang- és mozgásvilággal látják/láttatják a világot! Igazi látványszínház születik! Ijesztő, hatalmas lábú pók lépeget és harcol a főhőssel, mert közben persze a történet szerint, egy fiú arra téved, beleszeret a legkisebb lányba, és ki akarja szabadítani a pokol mélyéről. A sors és szolgálói elől azonban nincs menekvés! Futnak, futnak a szerelmesek, de a gonosz szellemek utolérik őket, és a lányt befonja a pókháló, nem menekülhet. Érdekes momentum volt, amikor az üldözési jelenetben mobil-szerű képernyőn vetítettek ki futó kis rókákat, ezzel humoros és mozgalmas kergetőzést láthattunk! A fiú (Szucsán András) játékát szintén egy báb, egy kézre húzható kedves kis figura tette még kedvesebbé. Ügyesen játszott a kis bábbal Szucsán András, igazi bábjátékosként szinte eggyé vált bábjával! Nehéz ez a technika, de ő rendkívüli fegyelemmel és figyelemmel meg tudta csinálni! Szép volt a szerelmesek egymásra találása! (Leány: Sáfár Adél) A fiú kemény harcot vív a gonosz lelkekkel, üti-veri őket, de nem tudja legyőzni a bűverejüket. Csókkal búcsúzik kedvesétől, aki azonban a szájából egy ollót ad szerelmének! Igen! El kell vágni a fonalakat, el kell vágni a gonosz erő hálóját! Egyedül nem megy! Hívja a nézőket segíteni, akik természetesen lelkesen vagdossák, tépdesik a hálót, segítik kiszabadulni a lányt! Futnak is a szerelmesek, nyöghet a banya! A távoli erős fény, az ÉLET felé menekülnek, de a helyükön megjelenik egy új fonál, ami elkezd nőni! A gonoszt tehát nem tudták legyőzni! A boldogság fája tövében mindig ott lapul az ármány! Az erdő fénybe borul! Apró fénygömbök úszkálnak a légben. Nekem ez megnyugtatóan szép kép, a lelkek játéka! Titokzatos, boldog/szomorú, félelmetes, mégis reményt adó hangulat! Szép színházat láttunk, a fényekkel, hangokkal kreatívan játszó, erős látványvilággal rendelkező szürreális mese képei, hangulata, érzelmei sokáig kísérni/kísérteni fognak! Köszönöm az élményt!

Előadás Éve
Felvétel