Ugrás a tartalomra

Közép-Európai idő szerint 2019. 08. 11-én az esti órákban éri el a földet az a sejtelmes objektum, amit egyelőre a csillagászoknak nem sikerült azonosítania. Nem lehet tudni azt sem, hogy az atmoszférát elérve a tárgy darabjaira hullik és elég, vagy sűrűsége miatt eléri a föld felszínét. Egy biztos, amióta észlelték, folyamatosan közeledik a föld felé, és biztosan keresztezi bolygónk pályáját. Sokan világ végét emlegetnek, apokalipszist, ám bátor és képzett kutatók egy csapata elhatározta, hogy aznap este közvetlen a helyszínen készíti elő a terepet és várja meg az esetleges becsapódást. Aggodalomra ad az is okot, hogy a közeledő objektum megzavarta a műholdakat és egy furcsa frekvenciát bocsát ki magából. Nem lehet tudni, hogy ez egy üzenet, vagy egyszerűen a több ezer éves intergalaktikus sodródás eredménye.

Az egyik vezető kutató kijelentette: „ Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lakosság biztosnágban érezhesse magát. Lezárjuk a környéket, és minden esetleges kémiai vagy biológiai eseményre felkészülünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy az esély meg van rá, hogy idegen létformával fogunk találkozni. De aggodalomra semmi ok, a helyzet urai vagyunk.”

PASZT 2019

 „A könnyek mennyisége a földön változatlan. Mihelyt valaki abbahagyja a sírást, másvalaki máshol sírva fakad. Ugyanez a törvény érvényes a nevetésre is. …….Ne ócsároljuk hát korunkat, hiszen nem rosszabb a régebbi koroknál. „

/ Beckett: Godot-ra várva /

A tábori téma a hét főbűn. Hogyan élünk és hogyan élünk vissza velük? Hányféle árnyalata okoz életünkben tragédiákat? Ráismerünk-e a bennünk rejtőzködő rosszra? Tudunk-e tenni ellene? Eredendően bűnösök vagyunk-e? A jóság, a boldogság mindig valami rossz legyőzése? Tudjuk-e, akarjuk-e tudni a válaszokat? Sok a kérdés, talán ezért is jutott eszembe a fenti Beckett idézet, hiszen mindent megmagyaráz. Vagy újabb kérdés megfogalmazására késztet? Parádfürdőn a színjátszó csoportok hat előadását látva úgy gondolom, sok kérdés fogalmazódott meg a fiatalok fejében. Nagyon jó ez így!

Hat előadás, hat csoda, hat élmény! És a hetedik? „A hetedik te magad légy”……, jöhet az ÉLET!

 

A kritikákat készítette: Orbán Edit drámatanár.

Szeretettel gratulálok mindenkinek: Edit néni"

2019. augusztus 25.

Előadások

Feczesin Kristóf-Rácz Ancsi - Varga Bence Előadása - Feczesin Kristóf, Rácz Ancsi, Varga Bence

Erdei tisztáson telepedik le a nézősereg. Szemben fekete függöny két fa között. Kész a színpad. a völgyből (?) két vitatkozó angyal közeledik felénk.  / Miért „lentről” jöttek az angyalok felfelé? Hiszen a pokol lent van! Amilyen ügyesek a színészek, leszállhattak volna a fákról is! /Láthatóan izgatottan szeretnének valamit helyrehozni, mert elszúrták három lélek sorsát. Adminisztrációs hiba történt. Nem a pokolba, hanem a mennybe kellett volna őket irányítani. Ó, micsoda blama! De hogyan lehetne visszacsinálni? Lehet-e az ördöggel egyezkedni? Ki tudják-e szabadítani a pórul járt lelkeket a pokolból? A kapu őre vészjóslóan nevet, de egy próbát megér. Angyalkák félnek… De nincs idő totojázni, mert egetverő hangulatban megnyílik a Pokolbár! Lucifer a gebin főnök (ahogy a dal is mondja), harsány show-műsorával magabiztosan, fölényesen játszadozik a pokol tornácán! Jön is már a show szokásos riportere is, akinek feladata a jó hangulat biztosítása! A tv-műsorok mintájára betanítja a nézőket, mikor kell éljenezni, fujjogni. Az idomítás tökéletes: kiválóan éljenezzük Hitlert, Oszáma bin Ládent, stb. Ha valakinek mégis rossz érzése van, hát vigasztalja a tudat, hogy ez itt a Pokol, itt más az értékrend. Lucifer kegyetlen ajánlatot tesz, a három lélek közül csak egyet enged ki, és azt az egyet a közönség fogja megszavazni, ezért most megnézzük, mit is tettek életükben. Az egyik egy fiú, aki megütötte az apját, a másik egy lány, aki megcsalta a szerelmét, a harmadik egy fiú, aki egy verbális gyilkosságot követett el húga ellen. Jeleneteket látunk a három lélek életéből, melyek azt próbálják igazolni, hogy egyik sem igazán bűnös, hiszen mindegyik tettét a körülmények, az emberi kapcsolatok, viszonyok kommunikációs csatornáinak hibái okozták. Egyik sem eredendően gonosz, nem „pokolra való”. Szavaztunk. Szerintem egyforma szavazatot kapott mindenki, de mégis a lány lett a „győztes”, ő mehet a mennybe. / Nem tudom, ez a szavazás mennyire volt korrekt, számítottak-e a rendezők, színészek esetleg másféle eredményre, nem is annyira fontos, de elgondolkodtató, hogy a szavazás után a lánynak volt egy monológja a tettével kapcsolatban, az igazmondás vagy a hazugság-e a jobb című tanmese. A másik kettőnek is volt története arra az esetre, ha ők győztek volna? ) És most jönne a „csavar”, hogy a nézők elgondolkodjanak: egy filozófiai bölcsesség: ha háromból egyet megmentünk, akkor mindig kettőt elítélünk. Furcsa, paradox helyzet, hiszen ha egyet sem mentenék meg, akkor hármat ítélnék el! Mi a jobb? Mi a helyesebb? Tessék gondolkozni…. Szól a szép záródal, mintha az angyalok kara szólna az elvesztett lelkekért. És hogy még szívfacsaróbb legyen, Keller Dani hegedűjátéka teszi még inkább fájdalmasan széppé a záróképet!

kep

Hogyan is összegezném az érzéseimet?  Nagy és mély kérdések vetődtek fel.

Bűn-e az, amit könnyedén annak nevez a köztudat?

Milyen eredményre jutnánk az emberi tettek megítélésében, ha elég körültekintően vizsgálnánk?

Hol rontjuk el a kapcsolatainkat, életünket?

Én úgy érzem, ezek a kérdések álltak az előadás létrehozásának fókuszában. Nagyon jó, hogy érezhetően sokat és sokféle módon gondolkodtak el ezen az alkotók!

Jó, hogy a sokféle ötletből, elgondolásból ki tudták emelni a lényeget drámai, sűrített jelenetekben! A művészi alkotás egyik fő erénye, a sűrítés!

kep

Jó, hogy nem válaszok megfogalmazására, didaktikus üzenetek megfogalmazására, hanem arra törekedtek, hogy a nézőben is kérdések szülessenek!

Jó, hogy közben nem veszítették el humorérzéküket, finom szarkazmusukat! ( A pokolban is lehet vicceket mesélni! A média manipulálhatja az embereket, nevetséges, ahogy bedőlünk neki!)

Jó, hogy a csoport egységesen törekedett a színházi összhatásra, miközben hiteles pillanatok születtek! (Pl. az apa és fia kapcsolatának jól előkészített fordulópontja; a lány finom rezdülései annak éreztetésére, hogy nem tudja kimondani az igazat, de már nem szereti a fiút; a bokáján sérült fiú hangjából, zsigereiből érezhető az idegesség, feszült harag, amiért tehetetlen…stb.)

kep

Jó, hogy bátran énekeltek a játékosok, tisztán szólaltak meg a kórusok, hangszereket szólaltattak meg! Az élő zene mindig óriásit emel egy színházi élményen! Fergeteges jó hangulatot teremtettek a pokolban! Felmerül a kérdés, miért is akarna innen valaki elmenni? Semmi szenvedés? Semmi kínzatás? Semmi bűntudat? „Ég, ég, ég, jól ég!” De mi?

A szereplők kitűnőre vizsgáztak: Homoki Norbert, Siklósi Kristóf, Konfár Benjámin, Szalai Kata, Virágh Panna, Varga Levente, Tóth Márton, Cselóczki Viola, Váradi Gergő. Csapatmunka volt ez a javából!

 

A rendezők - Feczesin Kristóf-Rácz Ancsi - Varga Bence - a

Show must go on” – díjat kapják,

 az emberiség legfontosabb létkérdéseit a pokol legmélyét bejáró önmarcangoló lélektani búvárkodásért, a csoport aktív együttgondolkodásáért, a kérdések színházi felmutatásáért, elénekléséért, eltáncolásáért! A közönséggel történt együttjátszásért, a nézők kiváló bevonásáért!

Szappanos Janka – Papp Zsófi Előadása - Szappanos Janka, Papp Zsófi

Minden Paszt-on látunk előadást a tábor bejárata melletti faház által keretezett térben, melynek egy régi raktár bádogfala szolgál kulisszaként. A fák is úgy rendeződtek, mintha kijelölnék a színpadot és a nézőteret. Hálás tér a játékhoz! Mondhatni, ez a parádi kamaraszínház, nem volt még olyan év, hogy kihagyták volna a csoportok ezt a játszóhelyet! A Szappanos Janka- Papp Zsófi által vezetett csapat is maximálisan kihasználta a tér lehetőségeit! ( Talán még a tetejére is felmászhattak volna, mint korábbi években ezt láttuk, de most tényleg nem volt rá szükség!)  A bádogfal takarásnak kiváló, mögé ki lehet menni. Az akusztikához jól zárja a hátteret. A díszlet minimuma és a játék maximuma volt a rendezők álma, és ez tökéletesen működött. Az egy pad több funkcióban jól működött a jelenetekben, a jelmezekre sem volt szükség, hiszen mindent a színészi mozgással, gesztusokkal, mimikával, hanggal fejeztek ki a játszók. Tökéletes színészmesterség-vizsgát láttunk, és ez azért is dicséretes, mert többségben színészpalántákból állt a csapat, akiknek bizony meg kell tanulni a sokféle technikát, a jelenlét fontosságát, a pontos be- és kilépést a jelenetekbe- és -ből, a hangadás bátorságát, sokszínűségét! Mindezt a sok „hozzávalót” aztán összegyúrni, ízesíteni, és színházi formába kell önteni! A jó szemű és fülű, jó ritmikai érzékkel megáldott rendezők kiváló munkát végeztek! A színházi élmény fergeteges volt, könnyesre kacagtuk magunkat, néha meg gondolkozva elcsendesültünk, ahogy egy jó színházban szokás. A jelenetek pörögtek, könnyedén sodortak magukkal, és csak a színházzal, színészettel foglalkozók tudják csak, hogy e mögött milyen sok munka van! Miről is szólt hát az előadás? Természetesen az alaptéma itt is a rossz emberi szokások, a rossz emberi cselekedetek voltak. Becsülettel körbejárták a témát, hiszen láttuk, mit okozhat chatelés közben az irigység, rossz szándék; milyenné válhat a kevélység, ha egy lány nem áll szóba, nem figyel az őszinteségre törekvő fiúra; ha a harag, düh irányítja tetteinket („ezt sem tanultad meg a Katonában?” - a megalázásnak vicces jelenete, de élesben nagyon durva tud ám ez lenni. Jelzi is a lisztes zacskó szétrobbanása!). Erős képekben szembesülhetünk az önzéssel, amikor valaki csak magára gondolva erőszakosan ölelgetni, puszilni akarja a társait! Szépen beillesztették a „farkas-bárány” játék motívumait, ami felszabadította a gátlásokat, előhozta az indulatokat! Látunk ellenszert is a „bűnökre”, például a tánciskola jelenetben, ahol az odafigyelés, a szeretet segíti a közös ritmus, közös tánc megtanulását! Vannak jól kidolgozott monológok, például a Beatles dal, az „Epermezők” szövegének elmondása, amely már kimondottan színészi feladat, a „szövegentúli” jelentés keresése. A pösze Top-joy-os, a durvaság határát súroló monológ is kiválóan egyénített volt. A csoportos jelenetek is szépen működtek, a közös mozgás, a szabadtánc közben érezhetően egyéni és ugyanakkor egységes koreográfiát láthattunk, mely közben izgalmasan meséltek a karok, lábak, arcok, testek, de a közös ritmus, az egyszerre megérkezésre tudatosan figyelő játékosok mozgása összhatásában is frenetikus volt. „Életszagú” volt ez a sok játék, a játszó emberkékről, az ő sztorijaikról szólt rengeteg humorral megspékelve! Szinte hallom, ahogy esténként viharzott a táborban a nagyotmondók csapatainak versengése: ki tud nagyobbat mondani, kacifántosabb szerkesztésű, ütősebb témájú, a trágárságtól sem mentes mondatokat kreálni, improvizálni a hősködés végett! Na, de valljuk be, ehhez kreativitásra, egy kis költői vénára, szereplési bátorságra is szükség van. És hol lehet ezt leginkább kipróbálni, mint egy táborban, ahol felszabadulnak a gondolati gátlások, ahol a játékosságnak nincsenek határai, ahol jókat lehet röhögni, ahol mások is lehetünk kicsit, mint otthon! Szuper önismereti tréningben volt része a csoportnak: Kiss Réka, Lantos Rebeka, Valasek Zita, Németh Zsófi, Jászberényi Balázs, Bartus Berci, Csuka Ferenc, Virágh Márton! Csak így tovább a „sárga úton”!

kep

kep

kep

A rendezők - Szappanos Janka – Papp Zsófi elnyerték a  

MASTERS OF CREATIVITY – díjat

a felnőtté válás küszöbén toporgó emberi lelkekre, kínokra, szépségekre felelősséggel odafigyelő, vidámsággal, humorral, pontos színházi pillanatokkal, kiváló ritmussal, zenével reflektáló minőségi munkáért!

Boncsér Sára és Tőzsér Dominik Előadása - Tőzsér Dominik, Boncsér Sára

Boncsér Sára és Tőzsér Dominik jó párt alkottak. Mindketten aktív színházbarátok, útkeresők, akik nagy kíváncsisággal kutatják a színházi formákat. Sára kreativitása, improvizációs gyakorlottsága szerencsésen találkozott Dominik komoly tartalmak, gondolatok kifejezésének igényével. Úgy képzelem, a próbafolyamatok előtt, alatt és után is nagy beszélgetések, eszmecserék zajlottak, melyek eredményeként nagy egyetértésben dolgoztak az alkotás megszületéséért! Az ilyen alkotói légkör rányomja bélyegét a munkára, termékenyen hat az előadásra, intenzíven mozgósítja a színjátszókat, és csak így születhetett ez a gyönyörűen letisztult, okosan működő, előadás!

Először is kiemelném a maszkok különleges hatását! A színházból többnyire képeket viszünk magunkkal, a látvány hat ránk elsődlegesen. Nos, ezeket a maszkos szereplőket soha nem fogjuk kitörölni az emlékezetünkből! Különlegességüket az adta, hogy bár mind fehér gézből, erős festéssel készültek, amelyek első ránézésre még hasonlítanak is egymásra, de egy kis idő után látjuk, hogy mindegyik maszk egyénített, sőt, és ez a nagy csoda, a játékosok arcvonásait idézik fel! Mégis többet tudnak adni annál, mintha maszk nélkül játszottak volna a szereplők, mert az arcnál nagyobb méretűek, kiemelik az egyéni vonásokat, mozdulatlanságukkal viszont tipizálnak, időtlenség érzetét keltik. Ezek az alakok éltek, élnek, és élni fognak, mert egy-egy tulajdonságot is képviselnek! ( Nagy értéke a maszkoknak, hogy a játékosok maguk készítették, festették, találták ki hozzá a ruhákat, kiegészítőket! Igazi „összművészet” ez! ) Felismerjük a „bűnöket”! Látjuk a gőgöst, az irigy embert, a torkost, a buját, a haragvót, a lustát! De nem csak látjuk, azt is bemutatják, hová vezethetnek ezek a bűnök! A gőgöst hogy kapja el a hatalom, és lesz belőle diktátor! (A cipőket, embereket begyűjtető úr élvezettel kegyetlenkedik alázatos szolgáját kihasználva. Volt egy olyan érzésem, hogy ha még egy cipőt „begyűjt”, hát én leveszem a cipőmet, és megdobom vele! Nem tudom, lettek volna-e követőim? ) Az érzelmi hatás kiváltásához az is hozzájárult, hogy a színészek lelassított mozgással játszottak! Nagyon nagy fegyelem, önkontroll kell ehhez a játékmódhoz, de megéri! Megáll az idő, megáll a csendben a szó, megáll a levegőben a kés! Csodálatos! Ugyanilyen technikával működött a többi jelenet is. A gyönyörű, gőgös nő elűzi az érte epekedő férfit, de furcsa módon, mégis valami iszonyú világfájdalom, magány sütött az alakításából! Mintha nagyon várna valamit, ami még nincs itt! Játékosan viccesen indul a „vagány” és az őt „majmoló” két figura jelenete, de a megalázottság érzése fájdalmasan letaglózza a nézőt a jelenet végére. Eddig a jelenetekhez egy - két fa közé kifeszített- függöny mögül jöttek előre a színészek, majd hirtelen a jelenetek végén a függöny, a lepel lehull, és a szereplők hívására betekinthetünk a „kulisszák” mögé, vagyis megnézhetjük az érem másik oldalát, ahol egy gyönyörű zenére a hasonló tulajdonságok egymásra találnak, a gyengét segíti a bátor, a félénket érzelmi erővel tölti fel magabiztos, ahol valahogy mindenki megnyugszik, minden helyrezökken. Elgondolkozhatunk, hogy ha nem hagynánk magukra a rosszakat, ha mindig segítenénk rajtuk, más lenne a világ! Talán azért rosszak, gonoszak, flénkek, mert nem kaptak elég szeretetet, elég emberi odafigyelést! Szép lenne! Jó ez a vég! A színészek is boldogan táncolnak hátra a fák közé. Nem csak azért, mert egy jól sikerült előadáson vannak túl, hanem láthatóan őket is elöntötte a szeretet, a barátság az együttlét eufóriája! Látszik ez az arcukon, amikor már maszk nélkül meghajolnak!

kep

 

kep

 

kep

 

Erdődi Panna, Papp Sára, Szkárosi Jázmin, Kemenczés Léna, Buday Bendegúz, Festő Zoltán, Szabó Tamás, Fábián Gábor, Török Bálint átéltek valami csodát, a színház varázsát!

 

A legárnyaltabb, legérzékenyebb, a legtöbb szónál többet mondó mozdulatokért, a testbeszéd erős érzelmi hatásáért, a csodálatos maszkokért, melyek erősen fokozták a színházi hatást, és a könnyfakasztó katarzisért Boncsér Sára és Tőzsér Dominik a

MAGIC ART – díjat kapják!

Bata Éva és Szabó Csilla Előadása - Bata Éva, Szabó Csilla

Színházi szóval élve, a következő előadás a félemeleten van. A házak által körülvett tér ez. Nagy itt a forgalom hétköznapokon, hiszen ezen a téren kell áthaladni a mosdók felé a házakból. mégis izgalmasnak tarthatják a rendezők a játékhoz, mert minden évben van, aki itt játszik. Nem lehet igazán „elvonulni” a próbákhoz, folyton itt jár-kel a sok táborlakó.

Bata Éva és Szabó Csilla sem arról híresek, hogy könnyedén vennék a próbákat, vagy nem szeretnek elvonultan belegabalyodni egy-egy témába, megizzasztani a csoportot és önmagukat. Általában a rendezők ezt „elrejtve” szeretik tenni. Vica és Csilla mégis ezt a teret választotta, de lehet, hogy nem mindig itt dolgoztak. Vagy kihívásnak érezték a nehézséget, vagy azért, mert még itt soha nem játszottak. Színházi konvenció, hogy bárhol lehet színházat csinálni, színész kell hozzá és a rendező üzenni akarása! Vica és Csilla rendezői koncepcióját már a helyeink elfoglalása közben sejteti velünk, hiszen felvételről halljuk Ruttkai híres búcsú-monológját, amit Latinovits halála után mondott el. ( Először kicsit gondban voltam, mert azt hittem, Bata Éva hangját hallom, de a szöveg tartalma alapján rájöttem, hogy ez Ruttkai. Mennyire hasonlít a két hang! A hangszín, a hanglejtés! ) A mondanivaló erősen sugallja a szándékot: színészetről szeretnének nekünk vallani!

Mit is mond Ruttkai? Latinovits és ő igazi társak voltak, szenvedélyes nagy szövetségben kergették a színészálmot, nap, mint nap harcoltak a színházért, színészetért egymást segítve, mint amikor két ember háta összeér, támasztják egymást jóban, rosszban. Nem „őrzőangyala” volt ő Latinovitsnak, hanem társa! Hogyan segítették egymást? Mindig tudták, mi kell a másiknak, mint a gyereknevelésben, nem azzal segítek, hogy ezt mondom, meg azt mondom, hanem azzal segítek, ahogyan létezek, ahogyan ott vagyok neki, és ő ott van nekem! Gyönyörűen egyszerű és igaz ez a vallomás! Ilyen a színész! Társra van szüksége, és ő is igazi társ! Csak így jó és szép, és igaz!

Hogyan alakul ez ki? Adott egy emberke, sokféle képességgel, vagy éppen képességek hiányával megáldva, kap egy lehetőséget, mondjuk felveszik a színészképzés valamelyik területére, aztán elkezd dolgozni. Keres, szenved, örül, gyötrődik, elkeseredik, elszáll és visszahull a földre. Tanulna. Közben várja a jeleket, az „égi” jeleket, a visszajelzést, útmutatást. Egy ásítozó rendező unott nemtörődömsége nem segíti, de nem is keserítheti el. Neki ebből is tanulnia kell. Tovább, tovább. Gyötrelmes úton találja meg először is önmagát, aztán majd talán jöhet a többi.

Az én érzéseim szerint ez az előadás erről a gyötrelmes útkeresésről szólt. A játékosok egy sorban ülnek fegyelmezetten, fürdőruhában, fürdőnadrágban várva a NAGY tanítóra, aki ki is adja a feladatot! / Hangjából ítélve nem sokat tart a színészpalánták tehetségéről, fárasztja már a tanítás, mert mindig ugyanazt a bénázást tapasztalja, de hát ez a dolga, teszi. / Mit tesznek a „palánták”? Teljes erőbedobással próbálgatják a hangjukat, a szétszakadás határáig tátják szájukat, képzik a magán- és mássalhangzókat, förtelmes hangszíneket, ordenáré hangerőket produkálva! Ebből a zűrzavarból egyszerre csak egy fergeteges ritmusjáték születik. Rend lesz a káoszból, értelmet kapnak a nyivákolások, böfögések, a játékosok kommunikálnak egymással, sőt, egy valóságos kórus szólal meg iszonyú feszes ritmussal, színes szólamokkal! Ez már persze nekünk szól, ez már színház, látjuk az együttműködésre való törekvést, a csapattá válás első lépéseit, a társkeresés folyamatát. A szereplők befejezték a „hangképző órát”, várják az ásító rendező következő utasítását, ilyenkor mindig áhítattal néznek az ég felé, mint Isten hangja, szólal meg számukra a tanár! Az „Isten” most unottan improvizációt kér tőlük. Kezdjenek valamit magukkal! Ezt persze csak én gondolom így, hiszen nincs az előadásban értelmes szöveg, csak halandzsa, vagy hang-foszlányok, indulatszavak, „nyenyenyék”. A játszóknak ez persze nagyon nehéz feladat, de hát erre szerződtek, tanulni akarnak, hát tessék, mert a néző bizony érteni akarja a történeteket is!

A következő jelenetekben hol párban, hol többen játszanak le kapcsolati változásokat. Őszintén szólva, itt nem mindig tiszta számomra, hogy mi történik, kit mi vezérel, milyen indulatok fűtik. Valahogy elvisz a fergeteges ritmus, a fantasztikus éneklés, a bőröndök használatának sokszínűsége! Az én „olvasatomban” olyan volt ez a játéksor, mintha mindenki kezdene rájönni saját énjének hibáira, kezd szembenézni „bűneivel”, kezdi levetkőzni a megtanult viselkedési sémákat, gátlásokat. Látom a hiúságban szenvedőt, látom az irigy színészt, látom a strébert, a gőgöst, látom azt, aki nem akarja tudomásul venni, hogy nem ő a legtökéletesebb, hogy béna, hogy csúnya. Látom a bujálkodással előre törekvőt, látom a lustát, de látom azt is, ahogy néhányan küzdenek a hibáik ellen, legalább azzal, hogy kimondják, sőt, kikiabálják legtitkoltabb rút vágyaikat, érzéseiket is. Bizony nehéz és göröngyös út vezet a helyes önismeretig, és ez még csak a kezdet! Nem jutnak még eredményre a színészpalánták, de megdöbbennek önmaguktól is a játék végén. Az unott rendezőt persze ez sem hozza tűzbe. Talán ő tudja, hogy hosszú még ez az út addig, hogy egy igazi, hiteles hang megszólaljon, hogy egy életszagú pillanat megszülessen, hogy valahogy színházat lehessen csinálni a béna kis kezdőkkel. Tanulni kell még sokat, és társakat kell találni, társként kell tudni játszani! Nagyon nehéz!

A jelenetek pergő tempóban követték egymást, lélegezni se volt időnk, már jött a következő, feszes ritmus, kiváló kapcsolódások, mindenki mozgott, aktívan működött, még a „kispadon” se lehetett pihenni, OTT KELLETT LENNI, akár csak egy bekiáltással, egy ajakbiggyesztéssel, egy jól célzott balhoroggal! Shakespeare is megirigyelte volna ezt a pergést! A végtelen szabadság szele hatotta át az előadást, amelyet szigorú szabályok irányítottak! Remek előadást láttunk! Nem csak a színészek izzadtak bele a végére, de a nézők figyelme is pezsgett a tempótól!

kep

 

kep

 

kep

 

Bata Éva és Szabó Csilla az

AS YOU LIKE IT – díjat kapja

a színház, a színész, az ember létezésének, küzdelmeinek okait, miértjeit, a sziszüphoszi állandó újrakezdést, a csakazértiseknek a működési mechanizmusát, és az ezeket mozgató legbelső okokat feltáró, erős színházi pillanatokban felmutató, legfeszesebb tempójú előadásáért, a meztelen igazság, a megszépített önkép, a hazugság leleplezésére törekvésért!

A palánták, akik közül néhányan talán virággá cseperednek majd: Kiss Nikolett, Szűcs Dominik, Dékány Donát, Csontos Tamás, Szőke Helga, Kovács Jucus, Krauter Dávid.

Hojsza Heni és Szabó Viktória Előadása - Hojsza Henrietta, Szabó Viktória

Hojsza Heni és Szabó Viktória a Színművészeti Egyetem végzős fizikai színházi koreográfusai magasra tették a lécet! Egy hét alatt a kontakt, a néptánc, a balett ötvözetéből kialakított mozgásszínházi előadást akartak létrehozni. Aki kicsit is ért a táncművészethez, tudja, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Évekig tanulják a táncosok a technikákat, rengeteget gyakorolnak, míg eljutnak oda, hogy ezekből a mozgás-elemekből színpadon is vállalható történet-, érzelem- mesélő előadás születhessen. Heni és Viki megcsinálták a lehetetlent! Színházi pillanatokat, művészi hatást értek el, úgy, hogy a technikák is működtek. Nem azt mondom, hogy a táncosok már mindent tudnak a szakmáról, mert még nem, de legalább megtanulták, hogy milyen nehéz művészet ez! Megtanulták az alapokat és megtanultak óriási alázattal dolgozni a szent célért. Tették mindezt úgy, hogy minden rezdülésükből, egész jelenlétükből sütött felénk a hatalmas szeretet a tánc, a művészet iránt! Ennek átéreztetése, a munka fontosságának elhitetése, a gondolatok üzenetté formálására való formák megkeresése csak olyan rendezőknek sikerülhet, akik maguk is imádják, amit csinálnak, akik sokat tudnak már a táncosok lelkéről, és akik tisztában vannak a színházi hatásmechanizmusok működésével! Heni és Viki sokat tudnak! De legfőbb a szeretet! A csoport tagjainak egymás iránti, a rendezőknek a csoport iránti, és a táncosoknak a rendezők iránti szeretete, bizalma. Igen, a táncban ez nagyon fontos. Bízni kell a másikban, hinni kell benne, hogy megfog, hogy elkap, hogy utolér, hogy éppen akkor, éppen ott lesz, amikor kell. A bizalomért bizalom jár. Én is ott kell, hogy legyek a társamnak, amikor pontosan kellek, úgy fogjam a kezét, hogy bízhasson bennem. Hinnem kell a rendezői utasításokban, kétségem se lehet arról, hogy az nem úgy van, hogy mondja. Az előadás témája természetesen itt is a hét főbűn volt, a jelenetek számomra arról meséltek, hogy az emberi erényeket, a szép kapcsolatokat hogyan tudja elrontani, tönkre tenni az irigység, a bujaság, a gőg. A kezdő képben a játszók messziről, a fák közül előbújva közelednek felénk. Talán mindannyian így indulunk az úton, félve, kíváncsian, bizonytalanul, mégis reménykedve. A fehér és bézs halvány árnyalataiba öltözött játékosok tisztán, gyanútlanul vetik bele magukat az életbe, hiszen azt remélik, hogy mindenki tiszta és igaz. A recsegő lemezről az „Elindultam szép hazámból” nótája szól, mintha egy Bartók által gyűjtött felvétel lenne. A népdal szövege alapján gondolhatunk a haza elhagyására is, hiszen sokan mennek manapság külföldre ugyanilyen félve, bizonytalanul, de tele kíváncsisággal. De lehet ez bármely út az életünkben. Lehet a szülői háztól való elindulás a nagy életbe, lehet egy pályakezdő munkába, családalapításba lépése, de lehet csak egy nyári táborba elindulás is, a lényeg, hogy az út kezdése, az úton haladás és az út vége. Ha címet adnék, talán ez lenne a legtalálóbb: ÚTON. És jönnek a képek. Két barátnő: ragaszkodás, elutasítás, segítés vagy irigység, hálátlanság. Fiúk, lányok találkozásai, elválásaik, ismerkedés. Jön a hamisság, a bujaság, ahogy a szerelmeseket el akarja választani a harmadik, a testiség démoni hatásával, majd a szerelem mégis erőt ad, és győz az igaz érzés. Csalás, hálátlanság. A fiú a legszebb virágot keresi kedvesének, mert az gőgös, nagyravágyó, és a másik lány, aki őszintén szereti, találja meg ezt a virágot, átadja a fiúnak, aki vak a vágyakozástól, és rohan a legszebb virággal a gőgös lányhoz. Az igaz szerető szinte belehal a fájdalomba. A következő kapcsolatban a szabadság teljes megfosztására önző módon törekvő fiú mindenáron akadályozni akarja, hogy a lány elmenjen, hogy kicsit mást is csináljon. Látjuk az elhagyott lány esetét, akit azonban nem hagynak cserben barátnői, a „liliomszált” nem sodorja el a zúgó víz. A szép népdal itt jó aláfestő! Gyönyörű kép a virágos mezőben magukat illegető lányok kara, a fiúk, mint kiskakasok próbálkoznak, de felsülnek. Jó lehetőség néhány humoros jelenetre! Ránk fér a sok szomorúság között!  Meghatóan erős jelenet, az általam edző címet kapott jelenet, amelyben a lányokat tanító jóképű edző-tanár molesztálja a tanítványát, végül meg is erőszakolja, és mintha mi sem történne, folytatja a „munkát”. A másik lány nem segít, nem is tud, de valószínűleg tanul az esetből.

Sorsok, arcok, szemek, szép csoportos képek. A végén visszamennek a szereplők az erdőbe, de mintha örömmel tennék. Nem kell nekünk ez a sok csalás, hamisság, vissza a tiszta életbe, az erdőbe! De azt is éreztem, hogy megtapasztaltuk a rosszat, a bűnöket, nem kell ez nekünk, hátat fordítunk neki! Élünk inkább bűntelen! „Áldassék!” – mondanám önkéntelenül, ha nem tudnám, hogy az élet nem ilyen. De aki megtanulja, megismeri, az könnyebben tud választani, a bajt elkerülni! De nem kell a filozófia, most örüljünk a művészet, a színház győzelmének! Mert ezek a lányok-fiúk győztesei egy csatának, a kemény munka csatájának, melynek eredménye egy közös alkotás, melyet soha el nem felejtenek!

Kik ők? Bácskai Bence, Dergecz Mónika, Farkas Fanni, Hermkens Anna, Kovács Bendegúz, Peczelák Kata, Sipos Laura, Tarjányi Liza, Tok Imre.

kep

 

kep

 

kep

 

Hojsza Heni és Szabó Viktória az

„ All you need is love – díjat kapják

a női- férfi lélek rezdüléseinek, az emberi kapcsolatok fájóan szép megformálásának legfinomabb, legérzékenyebb színházi képeiért, a virágos kertben nyíló legszebb virágszálak bemutatásáért, a tánc- a mozgás iránti rajongó szeretetért, az alázatos munkáért!

Barna Lilla, és Hevesi László Előadása - Barna Lilla, Hevesi László

Miről is szólhat egy előadás, amelynek 7 lány a szereplője?  Természetesen a nőkről. Szólhatna persze a férfiakról is, vagy a nők-férfiak viszonyáról, vagy arról, hogyan látják a nők a férfiakat, vagy a férfiak a nőket. Szólhatna arról a világról, ahol csak nők vannak, s így törölve lenne minden viszály, minden kín, minden szenvedés, amit a férfiak okoznak. Közel lehetünk a megoldáshoz, mert Barna Lilla, a rendező egy ilyen világról olvas fel bevezetőjében egy eszmefuttatást! Egy utópiáról, ahol a nők uralkodnak, a férfiak csak a gyermeknemzésre használatos eszközök. Sokan elképzelték ezt már a világtörténelem folyamán, de még eddig mindig kudarcot vallottak. Valami mindig balul sült el, valahogy mindig eltorzult, eldeformálódott az ilyen világ. Nézzük, Lilla és csapata tud-e harmonikusan élni férfiak nélkül!? Szerencsére van egy külsős szakértőjük, a rendezőtárs, Hevesi László, aki, reméljük, kordában tartja majd az elszabadult indulatokat. Nézzük hát!

Az előadás helyszíne a legintimebb térben játszódik, nem véletlen, hiszen a téma is intim. Női vonal! A játékosok a mosdók, wc-k felőli lépcsőn jelennek meg, mögöttük az ajtó aranyozott szalagokkal díszítve. A kép a kaszinók, show műsorok operettes színpadát idézi, ahol mindig egy lépcsőről jönnek le a görlök, énekesek. Még a lányok ruhája is a Moulin Rouge világát idézi, arany szalagok lebegnek rajtuk vállból, csinos dresszben, erős arcfestéssel, a show-tánc ismert lépéseivel, énekelve kezdik a műsort. Az ajtótól jobbra-balra futó korlátokkal védett folyosórészt is kihasználják, sőt, a lejtőn lecsúszva, lefekve is játszanak. Az arany meghatározó szín, a domboldal is arannyal fedett, néha a lányok arra fekszenek, abban hempergőznek, mert vágyálmaik netovábbja ez az arany-világ, a legszebb, a legjobb a leggazdagabb álmok világa. Már a kezdéskor kiderül, hogy egy téveszme, egy ábránd áldozatai ezek a nők, mert valamennyien Bonnie-k, vagyis Bonnie Tylerek! Az énekesnő dalai szólalnak meg a lányok – egyébként szuper! – előadásában. Csoportos élőképben, majd egyénileg is bizonygatják, hogy miért szeretnének úgy kinézni, úgy élni, úgy járni-kelni, úgy létezni, mint ahogy Bonnie-ról gondolják. Leveleket, vallomásokat olvasnak fel, amelyekben fiatal lányok vágyakozva álmodoznak arról, hogy milyen jó lenne Bonnie-vá válni! Legalább is amilyennek ők elképzelik az énekesnő világát. Reggeltől estig csak a test ápolása, lustálkodás, sminkelés, fodrászat, varrónő, affektáló mozdulatok, beállások gyakorlása, hatásos klippek forgatása. „Azért szeretnék B. T. lenni….” és bizonygatják, erősítik önmagukban is a vágyat. Közben időnként szertartásosan koccintanak B. T. egészségére a fotójára nézve. Az énekesnő dalainak szövegeit szó szerint értik, szinte azonosítják vele Bonnie problémáit. / Mint a sorozatnézők, akik teljesen egynek képzelik a színészt a szereppel, és várják például, hogy mikor nősül már meg, mikor kér bocsánatot X. Y. – tól. / Kipróbálhatnánk - mondják -, milyen amikor én vagyok a férfi, te meg a nő, utalva B. T. „If you Were a Woman, and I was a man” című dalára. Várhatóan, ahol ennyi csinos nő Bonnie akar lenni, ott felléphetnek a civakodások, rivalizálások, hajtépésig fajuló viaskodások, mert a tábor témájának itt is be kell valahogy kerülnie: irigység, harag, bujaság, gőg, hazugság. De ha nem lett volna „kötelező” a hét főbűn témája, akkor is itt megjelenne, mint életünk minden napjában is megjelenik. Éppen ezek a bűnök szerepelnek mindig a drámák alapkonfliktusaiban, tehát a világunkban is! A Bonnie-k civakodnak, harcolnak, elbizonytalanodnak, egyedül maradnak, sírnak… aztán jól kinevetik saját butaságukat! Mindenki átéli egyszer ezt a vágyat, mert ahogy Bonnie is énekelte, szükségünk van egy hősre, a Hérora, próbálgatjuk magunkat, eljátszadozunk a lehetőséggel, és jobb esetben rájövünk közben saját lehetőségeinkre, saját énünk valódiságára! Még Bonnie vicceket is el tudunk mondani, ez már a teljes leszámolás az ábrándokkal, a mítosszal. Minden jó, ha a vége jó! Zárul a nap, zárul az előadások sora, énekeljünk, nevessünk, vigyük magunkkal egymást és magunkat! Annyira jó volt a záródal és tánc, hogy szívesen néztem és hallgattam volna végig a nótát, jó énekesek, bátor színészek mindig felszabadítják a nézők hangulatát! És ők most nagyon jók voltak:

 Kovács Lili, Maros Mirella, Harkai Sarolta, Török Edina, Cselóczki Bogi, Bata Viola, Domián Kitti!

 

kep

 

kep

 

kep

 

Barna Lilla, és Hevesi László a hét Bonnieban rejlő nőiségnek, vágyaknak, álmoknak a bemutatásáért, majd a hamis, hazug oldalának kíméletlen leleplezéséért, a szereplő lányok eggyé válásának, mégis különbözőségeinek színházi képekben történt intenzív bemutatásáért, a legszebb, leghitelesebb női veszekedős kép megalkotásáért a

Rocks and Honey – díjat kapja!

Táborszervezők

Hornok Máté

Bata Éva

boncser sara portreja

Boncsér Sára

Tőzsér Dominik

Keller Dániel

Szabó Csaba

Barcsik László

Szappanos Janka

Barna Lilla

Szabó Csilla

Varga Bence portré

Varga Bence

Tóth Attila "Totti"

Feczesin Kristóf

Papp Zsófi

Németh Zsolt

Hevesi László Portré

Hevesi László

Szabó Viktória portré

Szabó Viktória

Sárosi Gábor

Hojsza Henrietta

Rácz Ancsi