A parádi tábor dombon magasodó Agórája felé tartva az az érzésem, hogy folytatódik Az ember tragédiája, vagy újra kezdődik.
A fűben önfeledten, kedvesen játszadozó „emberpárok” majd elolvadnak a boldogságtól! Negédes zenére hemperegnek a rózsaszín idillben. „Ruhájuk” egy fehér lepedőre rajzolt emberi test, vagyis meztelenek! Nagyon jó ötlet, mosolygásra késztet a mellek, nemi szervek, hajlatok pontos, kissé felnagyított rajza!
Belépünk a kör alakú aulába. A nézők középen foglalnak helyet, láthatóan a játék körülöttük fog történni. Mozogni, fordulni, helyezkedni kell, hogy mindent lássunk! Bejönnek a „meztelen” Ádámok és Évák. Almák gurulnak eléjük, és persze félve, de kíváncsiságtól, vágytól hajtva, beleharapnak a tudás almájába! S lám, abban a pillanatban előjönnek gátlásaik, félelmeik, szégyenérzetük, sietve „levetik meztelenségüket” és ijedten felöltöznek. Mennyi kín, mennyi küzdelem okozója lám a tiltott fa gyümölcse! Összevisszaság, káosz belül és kívül.
A rendezők, Bata Éva (színész) és Szabó Csilla, szerintem kemény és kíméletlen tréningek során nyitogatták ki a csoport tagjainak szemeit, hogy ne csak nézzenek, lássanak is! Főleg befelé figyeljenek, önmagukat nézzék és kérdezzék meg! Milyen vagyok? Mitől félek? Miért nem tudom? Hogyan tegyem? Ez nagyon nehéz munka, és talán csak így, egy hétre a világtól elvonultan, a nap 24 órájában ezen dolgozva lehet több kevesebb eredményt elérni, hiszen az egész életünk folytonos tanulása önmagunknak és a világnak! Ezek a fiatalok most léptek egy nagyot! Bátran szembenéztek magukkal, kíméletlenül feltérképezték érzéseiket, ledobták gátlásaikat, és tisztán, önfeledten tudtak játszani, mozogni, egymásba kapaszkodni, vagy éppen egymást elűzni! Vica és Csilla nagyon tudnak valamit! Nagyon tudják a titkot, hogy hogyan kell a lélek bugyraiba lemenni, megmártózni, megszenvedni, és boldogan visszatérni! Látszik a színészek szemén, hogy mások lettek az egy hét alatt! Közben még belekóstoltak a táncművészetbe, tudnak színpadon járni, futni, ugrani, táncolni, sőt, ablakon kirepülni! Tudnak figyelni a ritmusra, a zenére, tudnak érzéseikről a testükkel, arcukkal, szemükkel beszélni!
A sok szép jelenet közül néhányat kiemelnék! Az örök fiú-lány kapcsolat játékát, a testi vágy leküzdhetetlen érzéseit csodálatos finomsággal és összhanggal „ táncolta le” Budai Gábor, Nagy Zsófi és Takács Eszter megható őszinteséggel, egyszerűen előadott monológján talán mindenki könnyezett. A szerelem szépségeiről beszélt, és egy váratlan fordulattal zárta le: „és nekem ez még nem volt…”. Megállt a levegő! Igazi színházi pillanat volt! Hornok Máté József Attila versének segítségével, a „falba verem a fejem” gesztusával, szinte kiüvöltötte, kiordította, kiszakította önmagából a fájdalmat! És akkor Eszter, a „párja”, ránéz, és a másik csaj felé intve küldi el: „na, menj már!” Igen, akkor szeretünk igazán valakit, ha elengedjük, elküldjük, ha velünk már nem boldog. De milyen nehéz ez!!! És a fiú megy, lohol a csinos kis fruska után, aki csábító járásával, incselkedésével flörtöl, játszik vele! Na, de ezt milyen hitelesen! Nagy Rebeka kitűnően bánik a testével, tudja, mit mire használjon, kitűnő táncos tehetséggel mozog, még az örök zizegést, a vágytól fűtött rázkódást is profin csinálja! Igazi nő! És akkor mit látok, Minden néző arca az elhagyott nő felé fordul. Ő hogy viseli ezt el? Regényt lehetne írni a szeméről! Szép pillanat volt ez is! Emlékezetes volt az a jelenet, amikor a nők szelíd, szeretetet adni és kapni vágyó tánca után /szép, finom mozgásáért Orosz Olga érdemel dicséretet/, a férfiak durva, vad mozgása, értelmetlen, „férfias” dumája következett. Micsoda kontraszt! De a fiúk hanglejtése, hangereje, beszédtempója többet mondott, mint a szerelési, fizikai munkákra utaló téma! Iszonyú belső energiák törtek fel, mint a vulkánok! Tőzsér Dominik és Szabó Csaba remekeltek! Szemük lángolt, testük nekifeszült, mint a viadal előtt álló bikák! És még humort is tudtak beleadni! „Nem fúr a fúróm!”
Nyílt színpadi tapsot kapott Budai Gábor, aki egy hihetetlenül hosszú, tudományos definíciót ordított ki magából egy szuszra! Követ tudott volna szétmorzsolni! Micsoda feszültség! Micsoda lázadás!