Ugrás a tartalomra

Hojsza Heni és Szabó Viktória a Színművészeti Egyetem végzős fizikai színházi koreográfusai magasra tették a lécet! Egy hét alatt a kontakt, a néptánc, a balett ötvözetéből kialakított mozgásszínházi előadást akartak létrehozni. Aki kicsit is ért a táncművészethez, tudja, hogy ez lehetetlen vállalkozás. Évekig tanulják a táncosok a technikákat, rengeteget gyakorolnak, míg eljutnak oda, hogy ezekből a mozgás-elemekből színpadon is vállalható történet-, érzelem- mesélő előadás születhessen. Heni és Viki megcsinálták a lehetetlent! Színházi pillanatokat, művészi hatást értek el, úgy, hogy a technikák is működtek. Nem azt mondom, hogy a táncosok már mindent tudnak a szakmáról, mert még nem, de legalább megtanulták, hogy milyen nehéz művészet ez! Megtanulták az alapokat és megtanultak óriási alázattal dolgozni a szent célért. Tették mindezt úgy, hogy minden rezdülésükből, egész jelenlétükből sütött felénk a hatalmas szeretet a tánc, a művészet iránt! Ennek átéreztetése, a munka fontosságának elhitetése, a gondolatok üzenetté formálására való formák megkeresése csak olyan rendezőknek sikerülhet, akik maguk is imádják, amit csinálnak, akik sokat tudnak már a táncosok lelkéről, és akik tisztában vannak a színházi hatásmechanizmusok működésével! Heni és Viki sokat tudnak! De legfőbb a szeretet! A csoport tagjainak egymás iránti, a rendezőknek a csoport iránti, és a táncosoknak a rendezők iránti szeretete, bizalma. Igen, a táncban ez nagyon fontos. Bízni kell a másikban, hinni kell benne, hogy megfog, hogy elkap, hogy utolér, hogy éppen akkor, éppen ott lesz, amikor kell. A bizalomért bizalom jár. Én is ott kell, hogy legyek a társamnak, amikor pontosan kellek, úgy fogjam a kezét, hogy bízhasson bennem. Hinnem kell a rendezői utasításokban, kétségem se lehet arról, hogy az nem úgy van, hogy mondja. Az előadás témája természetesen itt is a hét főbűn volt, a jelenetek számomra arról meséltek, hogy az emberi erényeket, a szép kapcsolatokat hogyan tudja elrontani, tönkre tenni az irigység, a bujaság, a gőg. A kezdő képben a játszók messziről, a fák közül előbújva közelednek felénk. Talán mindannyian így indulunk az úton, félve, kíváncsian, bizonytalanul, mégis reménykedve. A fehér és bézs halvány árnyalataiba öltözött játékosok tisztán, gyanútlanul vetik bele magukat az életbe, hiszen azt remélik, hogy mindenki tiszta és igaz. A recsegő lemezről az „Elindultam szép hazámból” nótája szól, mintha egy Bartók által gyűjtött felvétel lenne. A népdal szövege alapján gondolhatunk a haza elhagyására is, hiszen sokan mennek manapság külföldre ugyanilyen félve, bizonytalanul, de tele kíváncsisággal. De lehet ez bármely út az életünkben. Lehet a szülői háztól való elindulás a nagy életbe, lehet egy pályakezdő munkába, családalapításba lépése, de lehet csak egy nyári táborba elindulás is, a lényeg, hogy az út kezdése, az úton haladás és az út vége. Ha címet adnék, talán ez lenne a legtalálóbb: ÚTON. És jönnek a képek. Két barátnő: ragaszkodás, elutasítás, segítés vagy irigység, hálátlanság. Fiúk, lányok találkozásai, elválásaik, ismerkedés. Jön a hamisság, a bujaság, ahogy a szerelmeseket el akarja választani a harmadik, a testiség démoni hatásával, majd a szerelem mégis erőt ad, és győz az igaz érzés. Csalás, hálátlanság. A fiú a legszebb virágot keresi kedvesének, mert az gőgös, nagyravágyó, és a másik lány, aki őszintén szereti, találja meg ezt a virágot, átadja a fiúnak, aki vak a vágyakozástól, és rohan a legszebb virággal a gőgös lányhoz. Az igaz szerető szinte belehal a fájdalomba. A következő kapcsolatban a szabadság teljes megfosztására önző módon törekvő fiú mindenáron akadályozni akarja, hogy a lány elmenjen, hogy kicsit mást is csináljon. Látjuk az elhagyott lány esetét, akit azonban nem hagynak cserben barátnői, a „liliomszált” nem sodorja el a zúgó víz. A szép népdal itt jó aláfestő! Gyönyörű kép a virágos mezőben magukat illegető lányok kara, a fiúk, mint kiskakasok próbálkoznak, de felsülnek. Jó lehetőség néhány humoros jelenetre! Ránk fér a sok szomorúság között!  Meghatóan erős jelenet, az általam edző címet kapott jelenet, amelyben a lányokat tanító jóképű edző-tanár molesztálja a tanítványát, végül meg is erőszakolja, és mintha mi sem történne, folytatja a „munkát”. A másik lány nem segít, nem is tud, de valószínűleg tanul az esetből.

Sorsok, arcok, szemek, szép csoportos képek. A végén visszamennek a szereplők az erdőbe, de mintha örömmel tennék. Nem kell nekünk ez a sok csalás, hamisság, vissza a tiszta életbe, az erdőbe! De azt is éreztem, hogy megtapasztaltuk a rosszat, a bűnöket, nem kell ez nekünk, hátat fordítunk neki! Élünk inkább bűntelen! „Áldassék!” – mondanám önkéntelenül, ha nem tudnám, hogy az élet nem ilyen. De aki megtanulja, megismeri, az könnyebben tud választani, a bajt elkerülni! De nem kell a filozófia, most örüljünk a művészet, a színház győzelmének! Mert ezek a lányok-fiúk győztesei egy csatának, a kemény munka csatájának, melynek eredménye egy közös alkotás, melyet soha el nem felejtenek!

Kik ők? Bácskai Bence, Dergecz Mónika, Farkas Fanni, Hermkens Anna, Kovács Bendegúz, Peczelák Kata, Sipos Laura, Tarjányi Liza, Tok Imre.

kep

 

kep

 

kep

 

Hojsza Heni és Szabó Viktória az

„ All you need is love – díjat kapják

a női- férfi lélek rezdüléseinek, az emberi kapcsolatok fájóan szép megformálásának legfinomabb, legérzékenyebb színházi képeiért, a virágos kertben nyíló legszebb virágszálak bemutatásáért, a tánc- a mozgás iránti rajongó szeretetért, az alázatos munkáért!

Készítők
Előadás Éve
Felvétel