Ugrás a tartalomra

APA : Az a baj veletek, az összes léhűtő fiatallal, hogy egy kalap szart se értek. Agyatokra ment a fene nagy szabadság. Fogalmatok sincs, mi az, hogy tét. Foggg-galmatok sincs. Én, fiam, közel se voltam olyan tehetséges, mint te, viszont hittem az elvégzett munkában. Meg a koncentrációban….”

Siklósi Kristóf apa-monológjában az elvesztett illúziók miatt érzett keserűség, fájdalom, tehetetlenség erős hitelességgel szólalt meg, most is hallom dühtől visszafojtott hangját! Botjára támaszkodva járkál fel-alá, fiát szeretné meggyőzni arról, hogy csak az edzés számít, és neki világhírű kosarasnak kell lennie!

A fiú azonban mást szeretne, színész akar lenni, de ezt be sem meri vallani apjának! A félelem? Vagy az apa iránti szeretet miatt? Hiszen boldoggá szeretné tenni az apját, edz is keményen, de szíve vágyának nem tud parancsolni. És jönnek a kemény viták, a hazugságok, az elhallgatások. Örök konfliktusok, tragédiák okozói az apák és fiúk egyet nem értése. Nagy igazságok vannak itt megfogalmazva, és nagy kérdőjelek. A történet itt szerencsés véget ér a fiú számára, hiszen egy jó barát, egy szerelem segíti bátran kiharcolni a célját, és fel is veszik a Színművészetire!

Pedig az apa mindent „bedob” ennek megakadályozására: szidás, tiltás, parancs, zsarolás, színes a paletta! Nagy érdeme az előadásnak, hogy nem ad egyértelmű választ arra, hogy jó-e ez így! Jó-e, hogy mindig győzni kell a másik felett a céljaink elérése érdekében? Boldog lesz-e így mindenki? Az apa beletörődése, az álmok újabb elvesztése milyen traumát fog okozni neki? A lány, Márti elszakadása a durva vőlegénytől, vajon megold-e mindent? Mi lesz a fiúval, aki Mártival talán jobb útra léphetett volna? Elgondolkodtató kérdések! Mindig jó, ha a színházban találkozunk kérdésekkel, melyekre nem tudjuk a választ!

Az előadás sikeréhez nagyban hozzásegített a jól megírt dráma, Maros András: Hulladék című 2010-ben írt műve. A rendező páros, Nagy Krisztina és Kovács Vanessza (színész) szárnypróbálgatásához kitűnő választás volt ez a darab. A jó szöveg, a jó párbeszédek, a szerző pontos instrukciói, sokat segítenek a rendezőknek! Becsülendő ez a választás, és a törekvésük, hogy a jó kis csapattal színházat akarnak csinálni! Mert jók a játékosok, látszik, hogy sokat beszélgettek, vitatkoztak a szövegről, a jellemekről, az ellentétes akaratokról, a feszülő szándékokról!

Kitaláltak egy központi figurát is, aki „mindenható” módon, talán kicsit Luciferre vagy Cipollára (Th. Mann: Marió és a varázsló) hajazva rásegíti a nézőt arra, hogy kérdezzen, gondolkozzon, lásson. Ő az, aki előre tudja, hogyan működik a világ, s ezért enyhe iróniával bizonygatja, hogy „bizony, ti is járhattok így, bizony így van és így lesz ez mindig”. Krauter Dávid szuggesztív jelenléte erős és meghatározó az előadásban. Nem biztos azonban, hogy szükség volt erre a szerepkörre! Talán a szereplők száma miatt kellett kitalálni még egy szerepet, vagy a rendezők érezték, hogy a „nagy igazságokat” fel kell erősíteni általa, mert lehet, hogy a néző nem érti. Szerintem a jelenetek elég erősek és sokatmondó drámaisággal rendelkeztek, értettünk mi mindent! A fontoskodó „megmondó” emberke lassította, megakasztotta az előadás ritmusát.

Tetszett a kezdő képben a maszkok használata és a zenei-énekes bevezetés, hangulatteremtés. Erős felütés, kemény indítás volt! Kiemelkedő alakítást nyújtott még a Fiút alakító Tóth Attila, akiből akadály nélkül, roppant természetességgel dőlt az alpári duma! Jó ritmusban szólalt mindig meg, és energikus mozgása is illett a karakteréhez.  Bence alakítója Papp Dávid nagy alázattal és tisztelettel játszik a színpadon! Látom, hogy keresi a megszólalásai hitelességét, gondolkodik, vívódik a szerepalakításról! Ehhez a figurához ez még illett is, hiszen Bence is egy tépelődő, érzelmeit elfojtó figura!. Sinkó Reni pontosan, hitelesen alakít. A Lányt alakító Gáll Laura arca, hangja, mozgása életszerű képet mutatott a kiszolgáltatott, félénk, bátortalan nőről. Legszebbek a csöndjei, elhallgatásai voltak! Ezek mondtak legtöbbet, és ez komoly színészi teljesítmény! Az előadás üzenetét számomra ő fogalmazta meg a végén: „Nem mindenki alkalmas a szabadságra. Nem szabad erőltetni, ami nem megy”. 

Előadás Éve
Felvétel