Ugrás a tartalomra

Nem, még nem vagyunk fáradtak! A sötét sűrűsödik a hegyek között, a hideg is egyre támad, de magunkra húzva az összes pulcsit, plédeket, izgatottan várjuk a záró előadást! Mintha ránk ragadna „TÁK” / Tóth Ákos Károly/ és kis csapatának vibráló feszültsége! Valami meglepetés készül itt! Hát lássuk! A csoport úgy kezdi az előadást, mintha egy próbájukra csöppennénk be. Lejátsszák a NAGY találkozást, vagyis ”megszülik” a csoportvezetőt iszonyú kínok között, majd csodálkozó, furcsálló tekintetekkel méregetik egymást: Nincs mit tenni, el kell fogadni! Ez a miénk, ezt adta a sors! (Vagy ide osztottak be?!) Hát akkor kezdjünk egy mással valamit! A kissé flegma csapatot Ákos próbálja felrázni különböző játékokkal, majd elmagyarázza kacifántos filozófiáját a színházról és a készülő előadásról. A gyerekek még inkább elkedvetlenednek, mert nem értik, mit akar Ákos. Hiába próbál egyszerűsíteni és segíteni a helyzeten Dávid, a másik csoportvezető, a helyzet tragikusan reménytelennek látszik! Főleg olyan csapattaggal, aki folyton előáll a „fantasztikus” ötleteivel! ( Beck Jordan) Tapasztalatból tudom, hogy ennek igazán nagyon kéne örülni, de előbb-utóbb ráun arra a csoport, hogy közbekotyogása megakadályozza a továbbhaladást, mert neki mindig el kell magyarázni, hogy „béna” az ötlete! Már csak annyit mondanak neki kórusban, fenyegető hangszínnel, hogy „Jordan! NEEEE!”, és folytatható a munka. Persze ez a küllő, mindig kiakad, és újra és újra kizökkenti a munkát! Színházilag ez nagyon jó humorforrás, és ezt ki is használja a rendező! Már majdnem kudarcba fullad minden próbálkozás, amikor mentő ötletet dob be Ákos: „Játsszunk szinkronizálást!” A vásznon megjelennek az aznap esti előadások jellegzetes pillanatai, és a csoport tagjai TÉNYLEG improvizálva szinkronizálják a jeleneteket! ( Talán, ha Ákos pontosabban kiosztja a szerepeket, tehát hogy ki kit szinkronizáljon, akkor még jobban sikerült volna a játék, mert így sajnos egymás szavába vágva, sőt egyszerre kiabálva mondták az ötleteiket! „Letisztítva” akár meg is lehetett volna ismételni, mert annyira érdekes és váratlan volt a nézők számára az ötlet, hogy akkor még jobban örültek volna neki!) Sikerült tehát a meglepetés! Nagyon jó volt látni az eddigi előadások képeit, főleg ilyen „frissen sütve”! Nagyon ügyes a technika működtetője: Kara Dávid! Kedves gesztus és szép ajándék volt ez a többi csoportnak! Ráadásul szinte összefoglalta az estét! A csoport a sikert „konstatálva” teljesen feloldódott, gátlástalanul jól érezte magát a további játékokban! Szinte abba sem akarták hagyni! Mint megtudtam, ez volt az a csoport, ahol a többség még „kezdő” színjátszó, most ízlelgették a játék és a színház ízét, ezért különösen ügyes rendezői ötlet volt a játékok felhasználása az előadáshoz! A játszók voltak itt a fontosak, de mi is élveztük nézni őket, hiszen eszünkbe jutottak régi szép emlékeink: mi is voltunk „kezdők”! S az olyan jó volt! Remélem - én így láttam -, ezek a lányok-fiúk nem felejtik el az együttjátszás örömét, és „felsőbb osztályba lépve”, folytatják a „színházasdit”! A taps már az egész estét megköszönő, „örömtapssá” változott”. Az arcok hálás, szeretetteljes mosolyt tükröztek, egy fajta félelemmel vegyülve: „Vége? Na ne! Most mi lesz velünk?!” Ebből bizony valahogy ki kell lépni! Erre szolgált a záró szertartás és buli! 

Szent Lőrinc, a tűzoltás és a tűzoltók védőszentje is, hiszen aki ilyen forróságot tud okozni, annak nagyon kell vigyáznia a tűzre is! „Szigorú parancsa” szerint, tűzgyújtási tilalom volt érvényben a tábor ideje alatt, amit fájó megértéssel tartottak be a táborlakók! A szertartás azonban nem maradhat el! ( Hagyomány ugyanis, hogy a záró estén mindig gyújtanak egy hatalmas máglyát, amelynek lángjainál „égetik be” emlékezetükbe a tábori élményeket, és dicsőítik a színház varázsát!) A hét csoportvezető (akár a”hét vezér!”) találékonysága azonban felülmúlhatatlan! Pillanatok alatt lepakolták a „technikát” a sportpályára, kifeszítettek egy óriási vásznat, kirakták az összes színes reflektort, működésbe hozták a laptopokat, és már készen is állt a szertartás helye. 

Itt kell megemlítenem azok nevét, akik bár színjátszós múlttal rendelkeznek – itt egyébként mindenki kötődik színházhoz! – most főleg a szervezésben, lebonyolításban tevékenykedtek fantasztikus nyugalommal, precizitással és jó szándékkal, tehát ők: Szabó Nóri, Ábrahám Zoltán, Szőke Timi! A hang- és fénytechnikákról, operatőri munkálatokról Kara Dávid gondoskodott! A tábori életet Korb Hajni fotózta lelkesen! Kállai Máté zenészként és játékmesterként működött közre az előadásokban és a mindennapi programokban! A PASZT felelős vezetője, eszmei kitalálója, főszervezője Sárosi Gábor! Gratulálok mindannyiuknak!

Térjünk vissza a záró esthez! A színjátszók hatalmas kört alkotva, a reflektorok által kivilágított sportpályán álltak a csillagos ég kupolája alatt! A csoportok képviselői a körben táncolva körbevitték a csoportok zászlóit, melyeket nagy taps és üdvrivalgás köszöntött! (Minden csoportnak volt egy megkülönböztető színe a szivárvány színeiből, a zászlókat is ehhez igazodva készítették el maguknak!) A kivetítőn megjelent egy hatalmas szivárvány, megszólalt az „Somewhere Over the Rainbow” című világhíres dal, s a dal alatt, néma csendben, mindenki végiggondolta a hét eseményeit, rögzítve az emlékképeket a tudata mélyére. A dal végére a szivárvány lefelé hajló két vége felfelé mutatott! ( Nesze neked varázslatos technika!) Jelképezve azt, hogy a színház és ez a tábor is, a világ sokszínűségéről, a szeretetről, az ember parányi és mégis csodákra képes lényéről szól! És ez maga a varázslat, a CSODA! Gábor búcsúbeszéde is erről szólt. Megköszönte ezt a csodálatos hetet, a táborozók lelkes munkáját, a fantasztikus előadásokat és próbákat! Mindenkinek azt kívánta, hogy emlékezzen ezekre a pillanatokra, vigye magával az itt tanultakat és tapasztalatokat, és a nehéz időkben gyűjtsön erőt az élményeiből! Emlékezzen a szeretetre, a barátságra, amely az itt kialakult közösségben oly erősen működött a hét alatt! - Szeressétek a színházat, és igyekezzetek jobbá tenni a világot általa! És most jöhet a buli…! – mondta. Szent Lőrinc vidáman hullatta könnyeit a sok vidám, felszabadult, boldog fiatal láttán! A színjátszók olyan bulit „rittyentettek” a parádi hegyek lábainál, hogy boldog volt, aki csak nézhette is!

Előadás Éve
Felvétel