Ugrás a tartalomra

Színházi szakemberek régóta vitatják, hogy a színházi élményhez kell-e az írott dráma ismerete, jobb-e elolvasni előbb a drámát, aztán nézni az előadást? Már az eddig látott előadások megtekintése alatt is eszembe jutott, hogy újra kellett volna olvasnom az Odüsszeiát, de én azon a véleményen vagyok, hogy a színháznak e nélkül is hatnia kell rám, főleg, ha csak alapötletnek használják a szöveget. Nem ragaszkodtam tehát az eposzhoz, és teljesen nyitottan néztem az előadásokat! A hatás nem maradt el. Most azonban a Bárnai Péter rendezte előadás alatt kimondottan hiányérzetem volt: sajnos nem emlékeztem a Kharübdisz és Szkülla történetre, csak homályosan. Így elsőre egy teljesen misztikus hangulatú, titokzatos és félelmetes üzenetet kódoltam magamnak a csábításról, illetve a csábításnak ellenállni nem tudásról, és az ezért járó büntetésről. Gyönyörű képpel kezdődik az előadás: az esti sötétben a fák, bokrok a talaj furcsa vibráló fényben játszanak. Mintha horgolt mintás terítővel lenne betakarva a világ! Szép és békés minden. Ekkor egy hajó képe erősödik fel, melyen női lábak táncolnak, vizet szórnak, énekelnek. Nimfák, melyeknek nehéz ellenállni. Vezetőjük a legcsábosabb táncával hívogatja a három férfi szereplőt, akik kissé zavarodottan nézik a gyönyör e képeit! Mintha tudnák, hogy rossz vége lesz, ha engednek a csáberőnek. Figyelőállásban várnak, majd a tánc végén előbbre jönnek. Megnyugodva attól, hogy egyedül vannak, angolos eleganciával teáznak a parton. / Egy kis abszurd! Jó/ De újra megjelennek a csábítás erői, különböző kis állatkák képében. Repdesnek, illegnek, meg-megállva bámulják a halandókat, majd az egyik elkapja a leggyengébbnek tűnő fiút, és beviszi az erdőbe. A varázslat sikerült, a másik fiú is eltűnik, egyedül egy marad a hajón (Odüsszeusz?), aki dühösen veszi tudomásul, hogy egyedül maradt, elvesztette társait… Indulna tovább, a halált hordozó hajóval, de újabb nimfatámadás éri. Ezek a nimfák már a közjáték szereplői, akik teljes „mellbedobással” szinte ledöntik lábáról hősünket. Nincs menekvés… Mi meg megyünk tovább. Most utólag elolvastam újra a homályba tűnt Odüsszeia ide vonatkozó énekeit, és meg kell állapítanom, hogy az előadás méltón közvetítette Odüsszeusz és társainak kínjait, vergődését, küzdelmét a megváltoztathatatlan sorscsapással szemben. Teiresziász, a vak jós ugyanis megmondja Odüsszeusznak, hogy eljut majd ebbe a tengerszorosba, amelyet Szkülla és Kharübdisz, a két tengeri szörny ural, ahol hajós még nem jutott tova. Megmondja, hogy hogyan menekülhetnek meg: a tehéncsapásokban követniük kell a teheneket, de nem ölhetik meg őket. Odüsszeusz társai azonban megszegik ígéretüket, és vígan lakomáznak a tiltott marhákból! Ezért bűnhődniük kell. Valamennyien elvesznek a tengerben, egyedül Odüsszeusz menekül meg a leleményével! A viharban a part felé sodródva felugrik egy magas fügefára, és addig csimpaszkodik, míg Kharübdisz kiköpi az elnyelt hajó gerendáját, és társai elvesztésén szomorkodva így sodródik tovább, míg eljut a szépfürtű Kalipszó szigetére… A leleményes Odüsszeusz megmenekülésének jelenete az előadásban is megjelenik, sőt, a keserű vég is. A  Kharübdisz megjelenítése viszont elszakad a mitológiától ( Bárnai Petit ezért megköveznék a görögök!) Az ocsmánynak leírt szörny itt gyönyörű lányok hada. Szkülla éles hangú roppant szörny a mitológiában, akinek 12 lába, hat feje van, a fejeken három sor fog, vagyis inkább agyar. Itt ő is gyönyörű lány. Nekem ez elfogadható párhuzam (ellentét?), hiszen a csábítás, a testi vonzerő olyan ösztönöket szabadít fel, amelyekkel szemben, nincs ellenálló erő. És a csábítóról később kiderül, hogy csak a külső gyönyörű, a belső tulajdonságok egy tengeri szörnyöz hasonlóak. Halálos veszélyt jelenthetnek, ha nem hallgatunk az eszünkre! És legtöbbször nem hallgatunk az eszünkre, hiszen erősebb a vágy a testi gyönyörök után… Az előadás nagy érdeme, hogy a hangsúlyt nem a szövegre, hanem a vizualitásra tette. A hangokkal, zenével, tánccal, ritmikus mozgással teremt olyan hangulatot, látványvilágot, amely valószínűleg minden nézőből más-más érzést, gondolatot vált ki a személyiségétől függően, de mindenképpen katartikus élményt, emlékezetes képi világot nyújt át! A szöveges részekből érdekes ízt adott a vendégszövegként használt József Attila vers, a fiatal asszonyok éneke, melyet eltorzított, öregasszonyos hangon adtak elő a játékosok! ( Kharübdisz szépséges nimfa volt korábban, de Zeusz csúf szörnyeteggé, káráló hangú lénnyé varázsolta büntetésből! Az öregasszonyok is büntetésnek érzik az öregedést, mely ráncos szörnnyé teszi őket, és nevetséges, amikor fiatalasszonyként próbálnak mégis viselkedni…) Hát nevessünk rajtuk mi is! Szép kép volt még Odüsszeusz (Tóth Soma játéka!) magára maradásának fájdalma, elkeseredése. A halálfej felemelése, elkeseredett vízbedobása, Odüsszeuzs végtelen fájdalmát éreztette velünk, amiért nem sikerült megmentenie társait, barátait. Menjünk tehát hősünkkel mi is a szépfürtű Kalüpszó szigetére!

Szépség, gyógyulás, nyugalom vár talán ránk…

Előadás Éve