Ugrás a tartalomra

Az est ötödik előadása a tábor parkjában, fákkal, bokrokkal jól körülhatárolt térben játszódott. Igen, rögtön szembetűnt és sokféle asszociációt keltett egy bizonyos fa. Szerteágazó törzse, kacskaringós ágai, dús lombja sok lehetőséget rejtegetett. Ki is használták a játék során: felmásztak rá, elbújtak mögé, átbucskáztak alatta, s így tudtak átváltozni valami mássá, villanykörtéket erősítettek rá, s a csillagos égbolt jelent meg előttünk. Igazi mesefa, életfa! Jó ötlet volt itt játszani! Az előadásban az „Ábelesz- kóbelesz” című magyar népmesét dramatizálta a két rendező, Bárnai Péter színész, és Konfár Erik színész-hallgató. Ők is beleszőttek az eredeti mese fonalába egy mai történeti szálat. Szépen harmonizált, párhuzamosan fejlődött mindkét történet, a pontos fényváltások pedig mindig érthetővé tették, melyik időben vagyunk éppen. A mesebeli király eltéved az erdőben, találkozik az ördöggel, akinek megígéri, hogy neki adja azt, ami otthon még nem volt, de most már van. Lánya született. Búsult a király és a királyné, de 15 év múlva jött az ördög a királykisasszonyért, aki szerelembe esett Jancsikába, az ördög által korábban elrabolt ördög-szolgába. Megszöknek, az ördög üldözi őket, de végül a szerelmesek legyőznek minden akadályt! A mai sztori szintén a szerelem győzelméhez vezető utat járja végig, csak itt a fiatalokat kísértő mai veszélyeket, „ördögi kísértéseket” (ital, dohány, kábítószer) kell leküzdeni, míg megtalálják a boldogságot. Szép kép a befejezésé, ahol a két történet szinte egybeolvad, mert mindenki a hullócsillagokban gyönyörködve élvezi az élet szépségét! Az „életfán” kigyulladnak az égők, és mozgatásukkal a csillagok hullását is imitálni tudják! (Ekkor Parádon is éppen az augusztusi hulló csillagokat lesték éjszakánként a kíváncsiak, illetve a „szerelmesek”!) A történetvezetés egyenes szálú, tisztán érthető és élvezhető volt! A jelenetek pergő ritmusban, pontos fényváltásokkal és kitűnő zenei aláfestéssel követték egymást! A szereplők pontosan tudtak egyik szerepből a másikba lépni, fantasztikus energiával, egymásra-figyeléssel játszottak! Nem csak tudták a dolgukat, de nagyon élvezték is. Örömjátékot láttunk, és ez az öröm a nézőkre is átragadt! A humor is jól működött! Például a bulira készülődő lányok és fiúk izgatott szervezkedése, mobilos üzenetváltásai, bénaságaik, vagy az ördög becsapása céljából a királykisasszony helyett küldött pásztorlány viselkedése az ördöggel szemben! A tábor előadásai alapján, ha lenne ilyen, itt adnám ki a legjobb színészi díjat Szabó Katának, aki egy mozdulattal, egy mimikai váltással, egy hangszínnel azonnal át tudott változni a kedves kis leánykából buta parasztlánnyá, zsörtölődő menyecskévé, vagy éppen házsártos asszonnyá, akitől az ördög is fél! Szuperül működött! Színészi alakításával emlékezetesen szép pillanatokat ért el még az ördögöt színesen, frenetikusan jó hangszínekkel alakító Szendi Gergő, a király bánatát, dühét kiválóan felmutató Szabó Ádám, Jancsika szerepében a tisztaságot, őszinteséget, elszántságot felmutató, és nem utolsó sorban a testi erejét jól felhasználó Budai Gábor, és a szende, de bátor királykisasszonyt játszó, a legegyszerűbben, és ezért leghitelesebben megszólaló Nagy Zsófi! A csapat többi tagja is fergetegesen játszott! Kitűnő hangulatokat, energiákat, mozgásokat mutattak fel a tömegjelenetekben, például a pokolbéli táncban, a búzatábla, a templom, a tó felmutatatásakor. Kiemelném még az egyik legszebb képet, a gőgicsélő kisbabát dajkáló anya képét, mozgatását! Telitalálat, frenetikus ötlet!! Az előadás üzenete nagyon egyszerű: a szerelem ereje minden akadályt legyőz! A színházi élmény és hatás azonban nagyon nagyszerűen működött! A színház eszközeivel így lehet gyöngyöt szórni, szépséget, örömet, értéket adnia nézőnek és játszónak egyaránt!

Előadás Éve
Felvétel